A szó latin eredetű, jelentése: megérkezés, az Úr érkezése. A karácsonyra való előkészület ideje, kezdete András naphoz (nov.30) legközelebb eső vasárnap. Bod Péter ref. lelkész, egyházi és történetíró ezt írta a 18. század közepén:
"így neveztetnek a mostani rendtartás szerént a karácson előtt való négy hetek. Régen voltanak hat hetek a Szent Márton napjától fogva, aholott kezdi most is a görög eklézsiában négy hetekre szoríttatott ilyen fundamentomon, mert a Krisztusnak négy adventusa, eljövetele vagyon. Midőn a testben megjelent. Midőn a szívbe beszáll és az embert megtéríti. Midőn halála óráján elmégyen az emberhez. Midőn eljő az utolsó itéletre. Rendszerint kezdődni szokott Szent András napján."
Régen éjféli harangzúgók jelezték kezdetét, egyben az egyházi év megnyitását is. Egykoron a vallásos emberek szigorú böjtöt tartottak, ezen idő alatt, falun hajnali misére jártak, amit a középkorból eredeztetett kifejezésekkel angyali vagy aranyos misének is hívtak, és Szűz Mária tiszteletére ajánlottak.
Általában az egyházi ünnepekhez különféle hiedelmek, babonák társulnak. Advent időszakához is kötődik néhány ilyen. Pl.:
- az eladósorban levő lány a hajnali misére való első harangozáskor a harang köteléből három darabot tépett, amit aztán a hajfonó pántlikájában hordott, hogy farsangkor sok kisérője legyen.
- az Alföldön volt szokás, hogy a hajnali misére való harangozáskor a lányok mézet vagy cukrot ettek, hogy ettől édes legyen a nyelvük, s mielőbb férjet "édesgessenek" magukhoz.
- Erdélyben volt szokás, hogy a hajnali mise ideje alatt az összes ajtót, ablakot zárva kellett tartani, mivel ilyenkor a boszorkányok állati alakot öltenek, házakba, ólakba próbálnak jutni, s ott rontást okozni.
- az Ipoly mentén járta az a hiedelem, hogy az elázott pénz Advent idején tisztul.
- Salgótarján környékén azt tartották, hogy ilyenkor tüzes emberek jártak, kiknek a szájukból tűz áradt. Az ilyen tüzes emberek ellen a néphit szerint olvasóval (rózsafüzér) lehetett védekezni.
Advent idején a leghosszabbak az éjszakák, meglehetősen jó alkalmat adva a varázslásra. Az Egyház ajánlja ezen időszak szentjeinek segítségül hívását. (András, Borbála, Luca, stb.)
A néphit kapcsolatba hozza saját mágikus várakozásait az említett szentekkel, de nem csupán a vallás tanítása alapján, hanem mágikus hatalmat is tulajdonít neki.

Modern rohanó életünkben a szivük, lelkük mélyén mi is várakozunk valamire, valakire. Ez a négy hét a "szent várakozás" időszaka. Várjuk a Messiást, mert tudjuk "eljő és nem késik".

"Ó szent magány, szép csönd, ó szűz nemesség,
Szívem adventje, hófehér roráte,
Ó áldott angelusz, ó tiszta áve!"
/Juhász Gyula/

Ünnepe december 4. Védőszentje bányászoknak, tüzéreknek, váraknak.
A legenda szerint Kisázsiában élt és kereszténységéért lefejezték Szent-Borbálát. Hajdan a lányok pártfogójuknak tekintették, ezen a napon a cseresznyefa ágát vízbe tették, az ha karácsonyra kivirágzott, az házasságot jelentett.
Délnyugat Magyarországon e napon tilos volt mindenféle női munka. Egyes helyeken a férfi vendég nem volt szivesen látott, mert elvitte a ház szerencséjét.

Ünnepe december 6. Szent Miklós püspök emléknapja. A keleti egyház legjelentősebb szentje, a görög katolikusoknál ma is kötelező ünnep.
Szent Miklós püspök a 4. században élt a kisázsiai Myrában. Segítette a szegényeket, nincsteleneket. A legenda szerint egyszer egy nyitott ablakon dobott be aranyakat három hajadonnak, kik ezáltal tisztességgel férjhez mehettek.
Innen ered a szokás, hogy gyermekek a mai napig kiteszik az ablakokba kitisztított cipőiket, s várják a jóságos Mikulás bácsit, aki piros ruhába öltözve, fején püspöksüveggel, hátán puttonnyal járja az országot-világot, megajándékozza a "jó gyermekeket".
A történetet Péchy Ferenc 1529-ben versben örökítette meg, Anthonius Manicellus Veliternus humnuszának fordításában:

Ünnepe: december 13, az év legrövidebb napja.
"Szent Lucának híres napja a napot rövidre szabja."
Ehhez a naphoz az ország minden részében sok-sok hagyomány, babona társul. Nógrád megye falvaiban is különböző hiedelmek maradtak fönn még a mai napig is.
Például:
Mihálygerge: december 13-án nem volt szabad fonni, kenyeret sütni, lúgozni.
Ipoytarnóc: ott azt tartották, hogy csak a Luca nevűeknek nem szabad fonni, minden egyéb munka véhezhető.
E napon kezdték faragni a Luca-székét, melyet karácsonyra kellett elkészíteni, úgy, hogy minden nap csupán egy-egy műveletet lehetett rajta elvégezni. Innen ered:
"Sokáig készül, mint a Luca széke."
Karácsony este aztán elvitték a templomba, éjféli misére, készítője ráállva megláthatta kik a falu boszorkányai.
E napon a fonóban mulatságot is tartottak, ott volt a falu fiatalsága; ettek-ittak, mulattak. sötétedéskor fehér lepedőben, kormos arccal mentek a fiúk a lányokat riogatni.
A lányok előszeretettel jósoltak, az egri Tréfás jóslás a gombócba gyúrt papírdarab, melyre egy-egy fiú nevet írtak. A gombócot kifőzték, amelyik legelőbb jött a víz tetejére, azt kimerték, s megnézték milyen nevű lesz a férjük.
A kisfiúk "lucázni" jártak, házakhoz betérve tréfás köszöntőket mondtak. dejtáron például a következőt:

A gyerekek a köszöntőért diót, almát vagy néhány fillért kaptak. Mindazoknak, akik többet szeretnének tudni a Luca-napi hagyományokról, ajánljuk a következő könyvet: Manga János: Ünnepek, szokások az Ipoly mentén.

Az egész világ számára a béke, a szeretet ünnepe. Jézus születésének napja, az egyház egyik legnagyobb ünnepe. Hazánkban számos népszokás, hiedelem kapcsolódik Ádám-Éva napjához (december 24.), valamint Karácsony napjaihoz (december 25,26).
December 24-ét karácsony böjtjének is nevezzük, ez a nap az ünnep kezdete. Dologtiltó napnak tartották, csupán a takarítás és a sütés-főzés volt e napon engedélyezett. A férfiak a ház körül tettek rendet, s az állatokat látták el, az asszonyok, lányok pedig a házban, főleg a konyhában tevékenykedtek.
A karácsonyi asztalt ünnepélyesen megterítették, az abroszt csak ezen a napon használták, melynek mágikus erőt tulajdonította. A következő évben ezt az asztalkendőt használták a gabona vetésénél, valamint ezzel takarták le a beteget. A karácsonyi vacsora rangját jellemzi az alábbi szólás:
"Karácsonykor kalácsot, húsvétkor kenyeret, pünkösdkor, ahogy lehet."
Az ünnepi vacsorának szigorú rendje volt. Többhelyütt fokhagyma volt az étkezés "első fogása", melynek egészségmegóvó hatást tulajdonítottak. Népszerűek voltak a babból, lencséből, mákból készült ételek, ezek a gazdagságot voltak hivatottak jelképezni. Az ünnepi vacsorához tartozott még az alma is, melyet a gazda annyi részre vágott, ahányan az asztalt körülülték. mindenki kapott egy gerezdet, s miközben elfogyasztották egymásra gondoltak, ezáltal az elkövetkezendő évben sem feledkeznek meg egymásról.
A vacsora közben keletkezett morzsát megőrizték; használták orvosságként, szerelem felkeltésére, rontás ellen. Szokás volt Szentestén a kántálás. gyermekek csapatostul járták a falut, köszöntőket mondtak, énekeltek, amelyért diót, almát, esetleg pénzt kaptak. A pásztorok vesszővel jártak köszönteni, a házaknál elmondott jókívánságok után a gazdasszony kihúzott egy vesszőt a csomóból, azzal jelképesen "megvesszőzte" a pásztorokat s ajándékokkal viszonozta a köszöntést. ez a szokás a ermékenység-varázslás része volt. Az est további részét általában kártyázással töltötték, mégnem eljött az idő, hogy az éjféli misére menjenek. Oda magukkal vitték a Luca-széket, melyre ha felálltak meglátatták a falu boszorkányait.

Vízkereszt napjának (január 6.) hiedelmei a templomban megszentelt vízhez kötődnek. Ipolytarnócon, Litkén, Mihálygergén a házigazda üvegben hazavitte a megszentelt vizet, a ház apraja-nagyja kortyolt belőle, hogy megóvja őket a torokfájástól. Megszentelték vele a házat, az ólakat. Öntöttek a kútba, hogy a víz meg ne rpmoljon. A szentelt víz az embert születésétől haláláig kisérte: ebből a vízből hintettek a bölcsőre, a menyasszony koszorújára, a halott koporsójára. januártól januárig a vizet üvegben vagy nagy korsóban tartották, s ami megmarad a következő vízkeresztre, azt a kútba öntötték.
A vízkeresztkor megszentelt vízhez hasonló szerepe volt a gyertyaszentelőkor (febr.2) megszentelt gyertyának. Ipolytarnócon 2-3 gyertyát vittek a templomba megszentelni, s azokat a ház első szobájában tartották. Kettőt az esetleges halott számára tettek félre, egyet égzengés ellen. amennyiben az év folyamán nem volt szükség a gyertyákra, úgy azokat a következő évben újra megszentelték. A már kétszer szentelt gyertyát a hosszan haldokló kezébe adták, hogy könnyítsen rajta.
Mihálygergén a kétszer szentelt gyertyát az égiháború alkalmával gyújtoták meg, úgy tartották, ahol ezt a gyertyát égetik, oda nem üt a villám. Volt rá eset, hogy a férjétől elszökött menyecske fölött égették a szentelt gyertyát, hogy az ördögöt kiűzzék belőle.

Forrás: Manga János: Ünnepek, szokások az Ipoly mentén

Vízkereszt napjától (január 6.) hamvazószerdáig tartó időszak. A farsang a lakodalmak, disznótorok s egyéb mulatozások időszaka volt. Hamvazószerdát megelőző 3 nap, -melyet "farsangutójának", "farsangfarkának" is szokás volt nevezni- az igazi mulatozások, játékok ideje.
Litkén az első világháború előtt farsang 3 napján nem dolgoztak, nehogy betegek legyenek. A vasárnapi litánia után kezdődött a mulatozás s tartott 3 napig. Kedden reggel a fiatalok dudaszóval, táncolva járták végig a falut nyársakkal kezükben, s a házakra betérve az alábbi verset mondták:

Ipolytarnócon a farsangkeddje a "bakkuszok" napja volt. A legények különböző maskarákat magukra öltve, arcukat álarc mögé bújtatva, kezükben nyársat tartva, táncolva, mulatozva járták be a falu utcáit.
Végül a fonóházba mentek, ahol a házaknál kapott tojást megsütötték, a szalonnát a cigányoknak adták. Levették jelmezeiket és táncolni mentek. A bakkuszoknak kedvelt játéka volt, hogy az utcán bámészkodókhoz odamentek, incselkedtek velük, bekormozták őket.
A farsangi táncmulattság a házasságok előkészítője is volt. A XX. század elején Honton az a lány, aki "valamelyik legényre számított", annak farsang vasárnapjának reggelén bokrétát küldött. Egy legény több bokrétát is kaphatott, bármennyit elfogadtak a fiús háznál, de csak azt a bokrétát tűzte kalapjára, melynek küldője neki is tetszett, akit a szülei kiszemeltek számára feleségül.
Ez a lány a legény anyjától húsvétkor rózsás pántlikát kapott. A táncmulattságban is azt a leányt illett elősször táncba vinni, akinek a bokrétáját viselte.
Ez a hosszú mulatozásos farsangi szokás a két világháború között szűnt meg, amikor is a falusi, paraszti életmód megváltozott, a falusi fiatalság egyre nagyobb számban talált munkát a környékbeli bányákban, a salgótarjáni ipari üzemben.

A farsang utolsó napja, a mulatozások ideje. Nevét onnan kapta, hogy ezen a napon volt szabad utóljára húst enni, húsvét előtt. Húshagyókeddet követő nap: hamvazószerda, a 40 napos böjt kezdete.

A katolikus vallású lakosságnál szigorú böjt nap. A farsang után következő nagyböjt kezdete, húshagyó keddet követő nap.
Nevének eredete: az őskeresztények vezeklésként hamuval szórták be a fejüket. Majd a XII. századtól általános egyházi szertertássá vált a hamvazkodás. A templomban azt a hamut használták erre a célra, amely az előző évi szentelt barka elégetésével keletkezett. Mise előtt a pap megszentelte a hamut, majd az eléje járuló hívek homlokát megjelölte vele. Közben a következő mondatot mondta: "Emlékezzél meg ember, hogy porból lettél és porrá leszel."
Úgy tartották, aki hamvazkodik, annak nem fáj a feje. Mátraszőllősön szokás volt ezen a napon a fazekakat, lábasokat hamuval kitörölni, hogy nyoma se maradjon a zsíros húsételnek. Ettől a naptól kezdve húsvétig tilos volt a húsételek fogyasztása. Olajjal, vajjal főztek, állandó étele ennek az időszaknak a cibere illetve kiszi volt.

A kereszténység legnagyobb ünnepe, e napon ünnepeljük Krisztus föltámadását. Véget ér a 40 napos böjt, ebből ered az ünnep magyar elnevezése is. A Húsvét előtti hét -nagyhét- jellemzője a tisztálkodás. Az asszonyok nagyheti munkája elsősorban a meszelés, mosás, nagytakarítás volt. A tisztálkodás motiválja a nagypénteki, bizonyos mértékben a nagyszombati és húsvéti cselekményeket.
A nagyhét megünneplése már nagycsütörtökön este kezdődött a keresztjárással, ami akár hajnalig is eltarthatott. Litkén, Ipolytarnócon, Mihálygergén, amikor véget ért a keresztjárás, a lányok "rózsavíz" -ért mentek az ipolyra vagy a Dobroda patakra.
nagypéntek reggelén a család minden tagja ezzel a vízzel mosdott. Mihálygergén húsvét vasárnap hajnalban, amikor a templomban befejezték az imádkozást, hazafelé menet a patakban mosták meg arcukat, mert Jézus, amikor átment a Jordánon, aranyvízzé változtatta.
Ipolytarnócon azt tartották, hogy a boszorkányok nagypéntek hajnalán szedték a harmatot. Bár a nagypénteki mosakodási rítusok feledésbe merültek az első világháború körül, az emlékezetekben inkább megmaradtak, mint a nagyszombati szokások.
A századforduló táján még általános volt, hogy a szombati misén minden családból részt vett valaki, leggyakrabban a gazdasszony. A mise után a megszentelt tűz maradékából néhány széndarabkát vittek haza, melyet különböző módon használtak föl. Pl.: Volt aki kivitte a kertbe, s ott dugta el, hogy jó legyen a termés. Némely gazda a buzavetés közé szórta, az üszök ellen.
Húsvét vasárnapján hajnalban a lányok és asszonyok a keresztekhez jártak imádkozni, énekelni. Ezt az ájtatossági formát általában "Jézus keresésé"-nek mondták. Azt tartották ezen a napon, hogy más házához nem szabad menni, mert az idegen bajt hoz.
Húsvét hétfőre azok a közösségi szokások a jellemzőek, melyek valamilyen vonatkozásban vannak a húsvéti-, ill. a piros tojással. Több legénycsoport járta a lányos házakat, megálltak az ablak alatt, beköszöntek és a házbéli ányt nevén szólítva tojást kértek. A lányok az ablakon adták ki a tojást a fiúknak, akik ezután továbbmentek.
Amikor a 2tojáshajtást" befejezték, az előre megbeszélt házhoz mentek, ahol szalonnát kaptak, amit az összegyűjtött tojás egy részével megsütöttek. A tojáshéjat annak a lánynak a háza elé vitték, akire valami miatt haragudtak a legények.
Ez a lányra nagy szégyen volt. A szalonnás tojás elfogyasztása után kezdték meg az öntözködést. Újra végigjárták a lányos házakat, ahol a lányok igyekeztek elbújni, hogy ne találják meg őket. Akit megtaláltak azt a kúthoz vitték, s a kút hideg vizével "öntözték" meg.
A lányos házaknál terített asztal várta a locsolkodó legényeket. A legények locsolását a lányok hétfő délután személyesen vagy lánypajtásaikkal elküldött tojásokkal viszonozták. Kedden a lányok locsolták a fiúkat, de ez a szokás a két világháború között megszűnt.

eszkágé